Gondolom hallottál már róla, vagy láttál is ilyen klubot működni. Mivel sok anyuka olvassa soraimat, arra gondoltam, hogy megkérdezzem, hogyan töltik a gyermekeitek az időt a szomszéd gyerekekkel??
Amikor bent laktunk "a faluban", ott a gyermekeink már az első naptól kezdve összebarátkoztak a szomszéd gyerekekkel. Időnként szép kis csapat játszott a ház előtt vagy az udvarunkon és aztán megkezdtem velük egy kis Örömhír Klubot, vagyis tanítottam őket énekekre, elmondtam nekik egy-egy történetet a Bibliából, stb.
Nagyon szerettek hozzánk jönni és én is örömmel fogadtam őket, mert tudtam, hogy Isten minden gyermeket egyformán szeret!
Egy ilyen alkalmat bármelyik anyuka tudna tartani a szomszéd gyermekekkel, ha megnyitja szívét előttük is!!!
A gyermekek nagyon érzékenyek a szeretetre, és azt hiszem nem sokat kapnak otthon, főleg a a szüleik egész nap dolgoznak. Ilyen formában is hirdethetjük az evangéliumot, egyszerű szavakkal, egyszerű énekekkel. Mivel sok blogoló szeret "játszani", hát ilyen próbálkozásra hívlak én is, hogy igazán játssz a gyermekeiddel együtt!!! Ha kipróbálod, biztos sikerülni fog ISTEN segítségével!!
Most pedig egy pár szót ALEX-ről. A hétvégére hazaengedték és meg is látogattuk otthon. Nagyon kedvesen fogadtak a szülők és mi is örültünk, hogy már jobban van. Fizioterápiás kezelésen van még ezen a héten, mivel még nem tudja a bal szemét becsukni. Imádkozunk érte, és hisszük, hogy az Úr Jézus meggyógyítja!!
Kérlek imádkozz te is érte, és a család megtéréséért!!
Ha szeretnél adományt küldeni, írj a következő címre: 3virag@gmail.com
Alex jobbra a testvére mellett ül, a hajpántos.
Az Úré legyen a dicsőség Aki minket megváltott!
2011. február 28., hétfő
2011. február 24., csütörtök
IMAKÉRÉS
Az egyik ÖHK-os kisfiú, Alex, a múlt héten sürgősen a kórházba került, mert nem tudta lecsukni az egyik szemét. Amint értesültünk róla, féloldali bénulás volt a diagnózis. A héten elvitték Bukarestbe, ahol megműtötték, valahol a füle mögött egy idegszállal volt a baj. Vissza is hozták a műtét után a Szebeni kórházba és izgulva várjuk a gyógyulását. Alex egy szegény családból származik, hárman vannak testvérek, és az édesanyjuk örömmel küldi a gyerekeket az ÖHK-ba, amely minden szombaton d.e. működik. Ezek a gyerekek kitünnek a többiek közül, mivel illedelmesen viselkednek, mindig odafigyelnek és tudják a válaszokat a kérdésekre.
Az Úr a szívünkre helyezte, hogy segítsünk nekik ebben a nehéz helyzetben, amikor nagyon sok kiadásuk volt, az anyuka előre felvett 2 fizetést, hogy ki tudja fizetni az orvosi költségeket.
Kérem, imádkozz te is az Alex gyógyulásáért és a család üdvösségre jutásáért!!! Kérjük, hogy Isten árassza rájuk az Ő kegyelmét, és rendeljen ki nekik minden szükségest a megélhetésre, hogy ők is meglássák az Ő dicsőségét és Rábízzák életüket!
Kérem, ha a te szívedhez is szól az Úr, küldhetsz egy kis adományt Alex számára a bankszámlánkra. Mindig érévényes marad az aranyige: jobb adni mint kapni! Hiszem, hogy az Úr meg fog áldani minden adományozót!
Várom a visszajelzéseket!

2011. február 17., csütörtök
mikor fúj a szél
Mikor Talmácson fúj a szél, olyan mintha a tengeren lennék egy csónakban amely himbálózik a szélviharban, vagy legalábbis így képzelem el. Már két napja fújja magát mindenféle irányba, lentről felröpítve minden kis zacskót, fentről lecsapva...és az ablakok picsi láthatatlan résein fütyölve. Már megszoktuk ezt a jelenséget, hála a szél Urának, mert emlékszem az első álmatlan, rémálommal teli éjszakákra. Sokszor elképzeltem, hogy fog összedőlni a házunk, vagy hogy repülnek a lambériák le a házról... Hála Istennek, aki a kezében tartja a szelet is, a mi házunkra pedig különös gondja van!!
Nagyon hálás vagyok, hogy olyan nagy szeretettel vigyáz ránk itt a mező közepén, és még semmilyen baj nem történt velünk, megóvott a víztől, a tűztől!
Nagyon hálás vagyok, hogy olyan nagy szeretettel vigyáz ránk itt a mező közepén, és még semmilyen baj nem történt velünk, megóvott a víztől, a tűztől!
Milyen sokat jelent egy év egy gyermek életében... a tavaly tanult járni, most pedig énekelni, két nyelven beszélni, huncutkodva nevetni, stb.
2011. január 26., szerda
Téli tájképek
Nagyon szeretem bentről a melegből figyelni a fagyos fákat, a fehér tájat.
Ilyen a kilátás nálunk most is, mint karácsony előtt, amikor ezek a képek készültek.
Változunk..., és azt hiszem ebben a zavaros, tüntető világban mi, a Krisztusban bízók, a szeretetet és a békét kell továbbadjuk. Kívánom Isten békéjét ezen a napon neked, aki ezt olvasod! "Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." Filippi 4,7.
2010. december 30., csütörtök
Karácsonyi élmények
Ha elolvastad az imatémáinkat, akkor most arról szeretnék beszámolni, hogyan zajlottak a klubok.
Örülünk, hogy az Úr segített elmenni minden helyre, amit beterveztünk.
A magyar óvodában volt zűr a bibliai lecke és a cipős dobozok miatt. Az igazgatónő, szokása szerint kritikus szemmel kísérte a karácsonyi ünnepélyre való készülődéseket. Olyan "panasz" volt, hogy miért csak a magyar osztálynak viszünk csomagokat, és nem az egész óvodának. Aztán miért bibliai történet, arra nincs szükség, nem kell a vallástanítás, stb...jobb nem részletezni. DE ennek ellenére megvolt az ünnepély, én elmondtam a gyerekeknek a bölcsek történetét képekkel, azután ők mondták amit megtanultak, és minden az Úr Jézus születéséről szólt. A télapó is ott volt, de megvolt a fő üzenet is.
Azután egy másik élményünk az egyik talmácsi szegényes óvodában. Ott nagyon vártak minket, meghallgattunk a kisgyerekek versikéit, énekeit, minden a télapóról, 1-2 mondat Jézusról. Az óvónéni egy hagyományos 50es éveiben járó kommunista stílus, még a köpenye is elárulta (nem tudom mire jó a köpeny). Azután ott is elmondtam, persze románul a történetet. A szülők, a kicsik is figyeltek, úgy éreztem tetszett nekik az üzenet.
Konklúzióként azt gondolom, a nagyvárosban a jómódi magyar embernek már nem kell semmilyen vallás, vagy bibliai tanítás. A falusi egyszerü ember örömmel fogadja a Megváltó születésének üzenetét!
Kíváncsi vagyok nektek milyen élményetek van erről...

2010. december 13., hétfő
Vasárnap után
Ma is itthon vagyok Annabellával, mint tegnap, mert nagyon megfázott, és csorog az orra. Itthon is gazdagodtunk Isten áldásaival, és nyugodt napunk volt. Egy élő gyülekezet adását néztük, és egyáltalán nem unatkoztunk. Azt hiszem, szükség van még sok ilyen gyülekezetre, ahhoz, hogy legyen fejlődés, szaporodás.
Szép, csendesen nálunk is hull a hó, minden gyönyörű fehér körülöttünk...
Várjuk a karácsonyt...
Szép, csendesen nálunk is hull a hó, minden gyönyörű fehér körülöttünk...
Várjuk a karácsonyt...
2010. december 6., hétfő
Imatémák
Azok számára akik szoktatok imádkozni!
- Hálás vagyok az Úrnak, hogy szép női alkalmat adott szombaton a talmácsi gyülekezetben. Kb. 50-en voltunk összesen, sok barátnő eljött. Az előadás is nagyon jó volt, mindenkinek megfelelő témával: a szépségről. Hogyan lehetünk szépek, szebbek az ünnepek közeledtével, az Úr szemében.... Karácsonyi hangulatú délutánunk volt kávé, süti mellett, karácsonyi énekeket énekeltünk...
- Karácsonyi klubokat készítünk iskolába, óvodába tartani. A lányaink magyar csoportjába tanév elején megkértek, hogy rendszeresen tartsunk bibliai történetet a gyerekeknek együtt a református lelkésszel, akinek a kislánya is oda jár. Az első tanítás után, nemsokára szóltak, hogy már nem lehet rendszeres tanítás, mert egy szülő felpanaszolt a tanügyhöz, hogy nem kell vallást tanítani a gyerekeknek. Azóta, nem taníthatunk. De mivel felajánltuk a karácsonyi csomagokat, erre az alkalomra elfogadják a bibliai tanítást. Ez a jövő héten lesz! Izgulunk, de kérjük az Úr segítségét, hogy az evangéliumot bátran hirdessük a gyerekek és szülők előtt!!
- Talmácson is be van tervezve egy iskolai program az 1-8 osztályosoknak, persze ez románul. Ezért az alkalomért is imádkozunk, hogy ne legyen semmi akadályunk, és senki aki ellenünk legyen azon az alkalmon! (Itt ugyanis nagy ortodoxok a románok.)
Köszönöm előre is, ha gondolsz ránk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)