2010. december 30., csütörtök

Karácsonyi élmények

Ha elolvastad az imatémáinkat, akkor most arról szeretnék beszámolni, hogyan zajlottak a klubok.
Örülünk, hogy az Úr segített elmenni minden helyre, amit beterveztünk.
A magyar óvodában volt zűr a bibliai lecke és a cipős dobozok miatt. Az igazgatónő, szokása szerint kritikus szemmel kísérte a karácsonyi ünnepélyre való készülődéseket. Olyan "panasz" volt, hogy miért csak a magyar osztálynak viszünk csomagokat, és nem az egész óvodának. Aztán miért bibliai történet, arra nincs szükség, nem kell a vallástanítás, stb...jobb nem részletezni. DE ennek ellenére megvolt az ünnepély, én elmondtam a gyerekeknek a bölcsek történetét képekkel, azután ők mondták amit megtanultak, és minden az Úr Jézus születéséről szólt. A télapó is ott volt, de megvolt a fő üzenet is.
Azután egy másik élményünk az egyik talmácsi szegényes óvodában. Ott nagyon vártak minket, meghallgattunk a kisgyerekek versikéit, énekeit, minden a télapóról, 1-2 mondat Jézusról. Az óvónéni egy hagyományos 50es éveiben járó kommunista stílus, még a köpenye is elárulta (nem tudom mire jó a köpeny). Azután ott is elmondtam, persze románul a történetet. A szülők, a kicsik is figyeltek, úgy éreztem tetszett nekik az üzenet.
Konklúzióként azt gondolom, a nagyvárosban a jómódi magyar embernek már nem kell semmilyen vallás, vagy bibliai tanítás. A falusi egyszerü ember örömmel fogadja a Megváltó születésének üzenetét!
Kíváncsi vagyok nektek milyen élményetek van erről...

2010. december 13., hétfő

Vasárnap után

Ma is itthon vagyok Annabellával, mint tegnap, mert nagyon megfázott, és csorog az orra. Itthon is gazdagodtunk Isten áldásaival, és nyugodt napunk volt. Egy élő gyülekezet adását néztük, és egyáltalán nem unatkoztunk. Azt hiszem, szükség van még sok ilyen gyülekezetre, ahhoz, hogy legyen fejlődés, szaporodás.
Szép, csendesen nálunk is hull a hó, minden gyönyörű fehér körülöttünk...
Várjuk a karácsonyt...

2010. december 6., hétfő

Imatémák

Azok számára akik szoktatok imádkozni!

  1. Hálás vagyok az Úrnak, hogy szép női alkalmat adott szombaton a talmácsi gyülekezetben. Kb. 50-en voltunk összesen, sok barátnő eljött. Az előadás is nagyon jó volt, mindenkinek megfelelő témával: a szépségről. Hogyan lehetünk szépek, szebbek az ünnepek közeledtével, az Úr szemében.... Karácsonyi hangulatú délutánunk volt kávé, süti mellett, karácsonyi énekeket énekeltünk...
  2. Karácsonyi klubokat készítünk iskolába, óvodába tartani. A lányaink magyar csoportjába tanév elején megkértek, hogy rendszeresen tartsunk bibliai történetet a gyerekeknek együtt a református lelkésszel, akinek a kislánya is oda jár. Az első tanítás után, nemsokára szóltak, hogy már nem lehet rendszeres tanítás, mert egy szülő felpanaszolt a tanügyhöz, hogy nem kell vallást tanítani a gyerekeknek. Azóta, nem taníthatunk. De mivel felajánltuk a karácsonyi csomagokat, erre az alkalomra elfogadják a bibliai tanítást. Ez a jövő héten lesz! Izgulunk, de kérjük az Úr segítségét, hogy az evangéliumot bátran hirdessük a gyerekek és szülők előtt!! 
  3. Talmácson is be van tervezve egy iskolai program az 1-8 osztályosoknak, persze ez románul. Ezért az alkalomért is imádkozunk, hogy ne legyen semmi akadályunk, és senki aki ellenünk legyen azon az alkalmon! (Itt ugyanis nagy ortodoxok a románok.)
Köszönöm előre is, ha gondolsz ránk! 

2010. december 2., csütörtök

Segítség!!

Már nagyon sokmindent hallottam a tonnaszámra kapható felvágottakról, és őszintén mondva a pénztárcám sem engedi  meg a gyakori felvágottas vacsorákat. Ezért segítséget kérek olyan vacsora ötletekről amikhez nem kell némi konzerv, vagy szalámi, meg nem tudom milyen híres sonka.
Minden ami házilag elkészíthető és tuti egészséges, az érdekel!!